Megmutatom, hogy tudsz úgy festeni, ahogy nem is gondolnád :) – és milyen jó, hogy tudsz úgy festeni!

 

Szandavári Emese vagyok, festek és festeni tanítok. Vagyis inkább az alkotás örömét tanítom.

Művészeti tanulmányaimat az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán végeztem, és sosem szerettem festeni. Legfőbb kifejező eszközöm akkor a ceruza, a tus, a szén, vagy a pittkréta volt. 

Húsz év múlva azután úgy alakult, hogy az, amitől addig annyira féltem, az öntörvényűen folyó akvarellfesték lett érzelmeim, pillanataim kifejezőeszköze.

A legjobb, mikor ezt átadhatom, mást is “megfertőzhetek” az akvarell szeretetével.

A közoktatásban, majd a múzeumi gyerekfoglalkozások létrehozásában eltöltött évek alatt kialakult bennem egy komplex, tevékenységen és interaktivitáson alapuló szemléletmód a tanítási módszeremben, ami nem tartja ördögtől valónak az online eszközök használatát sem, sőt, remekül kiegészíti a hagyományos módszereket.

Módszerem  alapjai az inspiráció és a kíváncsiság felkeltése. Az a célom, hogy felpiszkáljam az elmét, amely új utakat keres.

Nem szerettem iskolába járni, mert nehezemre esett belepréselni magam az elvárások rendszerébe. Ehhez képest tanár lettem és azóta megoldásokat keresek hibák helyett, lehetőségeket, útvonalakat keresek, arra ösztönzöm a velem alkotókat, hogy elsősorban önmagukat válasszák, és ehhez kapcsoljanak azután megoldási módokat, képzőművészeti technikákat.

Azt szeretném, hogy nyitott szemmel járjanak, észre vegyék, megfigyeljék, hogy milyen szép a világ.

Vasárnap reggeli akvarell-móka

Akinek egyelőre csak valami könnyed, játékos, rövid akvarellezés fér bele az életébe, nagy szeretettel várom továbbra is vasárnaponként 10:30-kor zoom-on. Ezek az alkalmak maximum 40 percesek és könnyű, gyorsan elkészíthető, kis méretű képecske elkészítésére számíthattok,

a facebook oldalamon található eseményben található az aktuális link a kapcsolódáshoz.

Ahogy eddig is, alapvetően ingyenesek, de nagyon megköszönöm, ha hozzájárulással támogatjátok a munkám!

Online műterem

Aki pedig kicsit hosszabban is belemerülne a flow-ba, sőt izgatják a technika további trükkjei, azzal egy online „műteremben” fogunk találkozni hetente egy alkalommal.

FONTOS UPDATE!, hogy ez a csoport is teljesen kezdő olyan értelemben, hogy nem szükséges hozzá sem alapképzettség, sem jártasság, sem semmiféle tudományos-fantasztikus előzmény, csak a vidám szív és a kalandor kedv 💕😊 Jöhetsz, ha az iskolában volt utoljára élményed a festékkel, vagy volt élményed nemrég, de szeretnéd többször is, ha mindig tartottál a festéktől, vagy ha sosem tartottál, csak eddig hidegen hagyott… Szóval alapvetően kalandozunk, jól érezzük magunkat, miközben kiderül, hogy meg tudunk festeni ezt-azt 🙃

Legalább egy órán keresztül fogunk festeni, és a januártól májusig tartó időszakban olyan témákban mélyülünk el, mint a laza, könnyed virágok, levéltípusok, majd a részletgazdag virágok réteges festése, vagy a japános stílusú ecsetkezelés trükkjei, vagy a tájképek, vízfelület festése, később pedig – bedurvulva – sütik, gyümölcsök, edények, hovatovább üveges felületek csillanása lesz a téma. Megismerkedünk a különféle ecsettípusokkal és az akvarellisták zseniális segítőjével a maszkoló folyadékkal is.

Ehhez egy zárt csoport is tartozik, ahol bátran tudtok csacsogni, mindenfélét kérdezni. A csoporttagoknak minden hónapban lehetőségük lesz egy személyes alkalomra, amikor csak az ő kívánságaikkal foglalkozunk. A zárt csoport tagjai féláron vehetnek részt a tematikus workshopokon is, illetve lehetőségük lesz arra is, hogy a heti alkalmakat felvételen megkapják, ha néha inkább magukban, egyedül festegetnének 😊

Az online műteremhez csatlakozás díja 11 200 Ft egy hónapra, ez legtöbbször havonta 4 alkalom. Velük amúgy további izgalmas terveim is vannak, de ezt majd jól megdumcsizzuk.

Tematikus workshopok

Havonta egy alkalommal hosszabb lélegzetvételű, komolyabb figyelmet és elmélyülést kívánó akvarell workshopok is lesznek. A 2,5-3 órás alkalmakkor az akvarell technikában ritka, nagyobb méretű (A/3), összetett képeket fogunk festeni, hagyunk időt a rétegek száradására és kidolgozására.

A workshopok díja 8500 Ft.